2017. 10. 21. szombat, Orsolya napja
Képviselők


 
Szentgyörgyvölgyi Gábor
Egyéni képviselő, 1. választókerület
Jelölő szervezet:
   Fidesz-KDNP



Életrajz
Szentgyörgyvölgyi Gábor 1974-ben született Budapesten. Óvoda, iskola, barátok, munka és ismerősök, minden ide köti; két gyermeke van. Református tanító- és hitoktató szakon végzett a Károli Gáspár Református Egyetemen, de hivatásául 17 éve a faművességet és bútorrestaurálást választotta. A magánszféra antik bútor felújítási munkái mellett ő restaurálta a hajósi érseki kastély barokk kapuját, nevéhez fűződik a Cseh Tamás emlékhely (Bp. I. Iskola u.), illetve több köztéri kopjafa és fejfa. Az alkotó munka mellett 1998 óta vesz részt az önkormányzat munkájában a legkülönbözőbb szakterületeken: 1998-2002. Emberi Jogi, Egyházügyi és Kisebbségi Bizottság; 2002-2006. Pénzügyi és Ellenőrzési Bizottság; 2006-2010. Oktatási Bizottság; 2010-2014. Tulajdonosi és Elidegenítési Bizottság. 2006-tól az Egyházi Épületekért Közalapítvány kuratóriumának ellenőrzésében vesz részt, társadalmi munkában; 2013-tól a társasházi pályázatokkal is foglalkozik. Tagja az V. kerületi Fidesznek és eddig Dr. Bartal Sándor képviselő mellett vett részt a körzet lakóival való kapcsolattartásban. Mint megválasztott képviselő továbbra is szeretne a körzetéért, a kerületért dolgozni. Biztos benne, hogy eddigi tapasztalataival, helyismeretével és tettrekészségével jól fogja a körzet érdekeit képviselni.


Bizottságok
  • Elnök:
    • Emberi Jogi, Nemzetiségi és Egyházügyi Bizottság bizottság
  • Alelnök:
    • Tulajdonosi, Elidegenítési és Lakás Bizottság bizottság


Vissza

6612634