2017. 09. 23. szombat, Tekla napja
Prága II. kerülete (Csehország)
2004 óta

Prága II. kerülete
Prága 2. kerülete kiterjedésével (4,2 km2) az egyik legkisebb Prágában, a lakosságszámával (49.000) azonban már a legnagyobb népsűrűségű helység. Prága 2. a Vltava folyó jobb oldalán terül el, Prága 1. kerületével együtt képezve a cseh főváros központját. Prága 2. vonzó területet kínál, többek között kereskedelmi tevékenységekhez, csendes lakóhelyhez elsősorban a városközpontban, parkok szomszédságában, amelyek a kerületben mindenhol megtalálhatóak.

Történelmi Háttér
Prága 2. kerület határát 1960-ban alakították ki. Területe négy prágai történelmi területet ölel fel: Visegrád teljes területét, Nove Mesto (Új Város) részeit, Vinograd (Borvidék) és Nusle területét.

Számos fontos történelmi periódust tudunk nyomon követni Prága 2. területén. Míg Prága Új Városi és Visegrád-i részében gótikus és román kori emlékeket találunk, a Vinohrady-i negyed „egyik napról a másikra” alakult ki – történelmi szempontból –, amikor a 19. században Prága a városfalon kívülre terjeszkedett. Az új bérlakások építésének kifinomult tervezésének köszönhetően – jól megalkotott szabályozási terv alapján –, manapság széles sugárutaink vannak fasorokkal, előkertekkel és tágas udvarokkal. Ennek köszönhetően Prága 2. az egyik legzöldebb kerület a fővárosban.

Területi fejlődés
Prága 2. területe a Prágai Műemlékvédelem része. A várostervezés szempontjából nagyon értékes épületegyüttes, bár nem mindegyik szerepel a kulturális örökség listáján, mégis feltűnően értékes és különleges környezetet teremtenek. Annak ellenére, hogy számos központi hivatal (beleértve két minisztériumot), oktatási intézmény, nemzetközi cégek és cseh vállalat rendelkezik telephellyel területén, Prága 2. megőrizte karakterét, mint tartózkodási hely nagy zöld területekkel és közművekkel. Gyakorlatilag nincs rendelkezésre álló építési terület itt, így inkább a területet intenzívebb eszközökkel fejlesztik, mint a rendelkezésre álló terület növelésével.

Közlekedés
Prága 2. kerületében minden közlekedési eszköz megtalálható, beleértve a vízi közlekedést – a Vltava folyón van egy kikötő is. A területen három sugárban villamosok és három metróvonal szeli át. Említésre méltó a vonatállomás is, mert van egy központi pályaudvar Prága 2. kerületében. Számos kerékpárút is van a kerületben. Egyik jelentős probléma a zsúfolt közlekedés, amely már túllépett az optimálisan elviselhető mértéken. A hatalmas számú átmenő forgalom, autók problémáját megoldhatja, ha elkészül a városi körgyűrű és az elkerülő utak. Prága 2. kerületének önkormányzata kész bevezetni a „parkolási zónákat” az elkövetkezendő években, előfizetői kártya rendszerrel, valamint új rövid távú várakozási időtartammal.

Vagyongazdálkodás
Az önkormányzat a 2226, Prága 2. kerületében lévő ház 19%-át kezeli, a többi épület magántulajdonban van. Prága 2. kerületének önkormányzata 22 általános iskolát és óvodát hozott létre. Az önkormányzat kb. 110 hektár zöld felületet, játszóteret és szociális szolgáltató központokat gondoz. Mivel Prága 2. vonzó helyszínt jelent áruházak, vállalkozások és magáncégek működtetéséhez, az önkormányzat bevétele részben a helyiségek bérbeadásából származik. Ezeket a bevételeket elsősorban a bérlakások felújítására és javítására fordítja az önkormányzat. Az útburkolatok, az önkormányzati ingó vagyon, a tömegközlekedés és az utak gondozását Prága város adminisztrációja végzi.

Kultúra és szabadidő
Számos kulturális emlékmű is van Prága 2.-ben, amelyek nem váltak egyszerűen a múlt szemtanúivá, hanem széleskörű kulturális és szociális életet nyújtanak. A parkok és terek pedig különböző szabadtéri kulturális rendezvényeknek adnak otthont.

Történelmi és kulturális épületek, nevezetességek

Vinohrady és központja, a námestí Míru Námestí Míru (Béke tére) domináns neogótikus Szt. Ludmilla templomával Vinohrady (szőlőskert) központját képezi. Már a 12. század végén is bort termeltek ezen a helyen. A Královské Vinohrady (Királyi szőlőskert) akkor kezdett rohamosan fejlődni, amikor a 19. század második felében egy új városrész alakult ki a Námestí Míru körül. Ebben az időszakban számos fontos intézmény épült – mint pl. a városháza, az iskola, színház és bankok. Szintén a 19. század végén épült a Szt. Ludmilla templom. Az egész terület átalakult egy festői szabadtéri helyszínné a park elrendezésének és a kiváló építészeti megoldásnak köszönhetően. A Béke teret nemrég teljesen felújították.

Prága Új Városa – Károly tér
Amikor IV. Károly császár megalakította a Nové Mésto-t (Prága Új Városát) 1348-ban, három nagy piac alakult ki: egyik ezek közül a „Marhapiac”, amelyet ma Károly térnek hívnak. 1943-1963 között egy nagy parkot létesítettek itt, ahol sok ritka fa él, és számos emlékművet is állítottak (pl. a botanikus Benedikt Roezl, a természettudós Jan Evangelista Purkyné, a költő Vítézslav Hálek, stb.) Az egyik legjelentősebb látványosság a barokk Szt. Ignác templom, amit a jezsuita rend alapított, a mellette lévő jezsuita kollégiumhoz hasonlóan.

Vysehrad Vára
Visegrád vára egy olyan hely, amely szorosan összefügg Prága alapításával. Ez volt a cseh királyok székhelye mielőtt megépítették a prágai kastélyt. A Vltava folyó mellett a sziklán lévő legrégibb település a kőkorszakból származik. Visegrádnak történelmileg legfontosabb időszaka II. Vratislav (1061-1092) alatt volt, aki átvette a fejedelemséget. Uralkodása alatt széleskörű építkezési projekt kezdődött Visegrádban. Az egyetlen, kora középkori időből fennmaradt épület a román stílusú Szt. Márton rotunda. A Szt. Péter és Szt. Pál templomot már a 11. század második felében kialakították, és később kora gótikus stílusban újjáépítették. Jelenlegi formája neogótikus. Visegrád fallal van körülvéve, ami arra az időszakra emlékeztet bennünket, amikor ez a sziklás oldal még egy katonai erődítmény volt katakombákkal. A mai látogatónak Visegrád egy csendes hely a nyüzsgő város felett. A 19. század felé nemzeti temetkezési helyszínné vált, ahol kiváló cseh férfiak és nők – művészek, írók, festők, tudósok, stb. – maradványai vannak elhelyezve. Leghíresebb kriptáját Slavín-nak hívják.

Botanikus kert

nyffsdfdfsfsdddfdfdfd Na Slupi utcában lévő botanikus kertet 1897-ben alakították ki, amely a Károly Egyetem parkja. Súlyosan megsérült egy 1944-es prágai légi támadás alkalmával. A parkot a háború után helyreállították. Tipikus európai botanikus park formája van alpesi sziklakerttel, rózsakerttel és ritka fák arborétumával. Ezek között vannak gyakori rododendron fajták, amelyek minden tavasszal virágoznak.

Gröbovka
Közösségi park, egy gyönyörű zöld terület oázisa, körülvéve korábbi nyári rezidenciákkal, Moritz Gröbe üzletember nemesi új reneszánsz stílusú villáival, felélesztve az olasz reneszánsz park-építészetet. 1906 óta közpark. A múlt század ’90-es éveiben Prága 2. kerületének önkormányzatának kezelésébe került. 2002-ben kezdődött el a park és az épületek rekonstrukciója.

Emaus
Az Emaus kolostort 1347-ben IV. Károly alapította szláv bencés szerzetesek részére a Miasszonyunk és szláv védőszentek templomával. A második világháború után egy légi támadás alkalmával lerombolták. A két aszimmetrikus templomtornyot 1967-ben fejezték be.

Új Városháza
Ez gótikus épületek együttese a 14.-15. század fordulójáról, amelyet az 1520-1526-os években reneszánsz stílusban építettek újjá. Található benne egy torony a Szent Szűz kápolnával, két gótikus teremmel, bordás boltozatú mennyezettel és egy reneszánsz teremmel. Itt működött az Új Prága városának hivatala 1377 és 1784 között. Ma az új városháza Prága 2. kerületének önkormányzatához tartozik. Különböző kiállításokat, kulturális és szociális eseményeket rendeznek itt.

Amerikai” nyári lak – Dvorák Múzeum
Az „Amerikai” nyári lak az első K.I. Diezenhofer épület volt Prágában. 1770-ben egy csendes parkban építették, akkoriban Prága Új Városának félreeső sarkában. Ma „Amerika” Antonín Dvorák, híres cseh zeneszerzőjének múzeuma.



A testvérváros honlapja: www.praha2.cz
Oldal nyomtatása
6533690