Működési engedély iránti kérelem

A működési engedély iránti kérelmet az adott formanyomtatványon kell benyújtani, melyhez a jogszabály által előírt dokumentumokat csatolni kell

 

Illetékesség

Az V. kerület közigazgatási területén kizárólag üzletben forgalmazható (üzletköteles) termék forgalmazása esetén kell a kérelmet benyújtani.

 

Csatolandó dokumentumok

A "Működési engedély iránti kérelem" megnevezésű nyomtatványt kitöltve a csatolandó mellékletekkel együtt elektronikus úton (gazdálkodó szervezetek esetében cégkapun, egyéni vállalkozók esetében ügyfélkapun keresztül) a Hivatal részére megküldeni.

 

Az ügyfél által csatolandó mellékletek (AVDH hitelesítéssel ellátottan):

  1. nem a kérelmező tulajdonában lévő üzlet esetében az üzlet használatának jogcímére vonatkozó igazoló okirat (a tulajdoni lap kivételével)
  2. haszonélvezet esetében – ha nem a tulajdonos vagy a haszonélvező a kérelmező- a haszonélvező hozzájárulását igazoló okirat,
  3. közös tulajdonban álló üzlet esetében, ha nem a tulajdonostársak közössége a kérelmező, a tulajdonostársak hozzájárulását igazoló okirat
  4. Aláírás-minta

Amennyiben a kereskedő az üzletköteles termékek mellett az üzletben bejelentés alapján forgalmazható terméket is forgalmazni kíván, a működési engedély iránti kérelem benyújtásával egyidejűleg a kereskedelmi tevékenység bejelentését is meg kell tennie külön nyomtatványon a bejelentéshez kötött kereskedelmi tevékenységgel kapcsolatos eljárásra vonatkozó előírásoknak megfelelően.

 

Ügyintézési határidő

Ügyintézési határidő: 25 nap

 

A működési engedély adataiban történő változást haladéktalanul, a nyitvatartási időben bekövetkező változást az azt megelőző nyolc napon belül a kereskedő köteles bejelenteni a jegyzőnek.

Az üzlet használatára jogosult személyében történő változás esetén - amennyiben az üzletben folytatott tevékenységet, illetve forgalmazott üzletköteles termékkört nem érinti - a változást az új jogosult köteles bejelenteni annak megfelelő igazolása mellett.

Az üzlet megszűnését a megszűnést követő nyolc napon belül kell bejelenteni a jegyzőnek.

 

Eljáró szerv

Belváros-Lipótváros Budapest Főváros V. kerületi Önkormányzat Jegyzője

 

Jogorvoslat

Budapest Főváros Kormányhivatala

 

Egyéb információk

A kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről szóló 210/2009. (IX.29.) Korm. rendelet 7.§ (2) bekezdése szerint a kereskedőnek a kizárólag üzletben forgalmazható termék forgalmazására szolgáló üzlet üzemeltetésére jogosító működési engedély iránti kérelmet az üzlet helye szerint illetékes jegyzőnél kell benyújtania. Amennyiben a kereskedő az üzletköteles termékek mellett az üzletben bejelentés alapján forgalmazható terméket is forgalmazni kíván, az e termékek forgalmazására vonatkozó bejelentését a működési engedély iránti kérelemben is megteheti.

 

A működési engedély iránti kérelem, az adatváltozás és a megszüntetés bejelentése illetékmentes.

A működési engedély iránti kérelem benyújtásakor a kereskedő igazolja az üzlet használatának jogszerűségét, haszonélvezet esetében a haszonélvező, illetve közös tulajdonban álló üzlet esetében a tulajdonostársak hozzájárulásának tényét.

A működési engedélyezési eljárást követően - amennyiben az üzlet megfelel a szakhatóság által vizsgált jogszabályi előírásoknak - a jegyző működési engedélyt ad, az üzletet nyilvántartásba veszi.

 

A kizárólag üzletben forgalmazható termékek:

  1. --
  2. a kémiai biztonságról szóló törvény szerinti veszélyes anyagok és keverékek, kivéve a jövedéki adóról szóló törvény szerinti tüzelő-, fűtőanyag célú gázolaj , LPG és az üzemanyag;
  3. az egyes festékek, lakkok és járművek javító fényezésére szolgáló termékek szerves oldószer tartalmának szabályozásáról szóló kormányrendelet hatálya alá tartozó termékek;
  4. állatgyógyászati készítmények és hatóanyagaik;
  5. fegyver, lőszer, robbanó- és robbantószer, gázspray, pirotechnikai termék, a polgári célú pirotechnikai tevékenységekről szóló kormányrendelet szerinti 1., 2. és 3. pirotechnikai osztályba tartozó termékek, az ott meghatározott kivételekkel;
  6. növényvédő szerek és hatóanyagaik;
  7. nem veszélyes hulladék;
  8. az Országos Tűzvédelmi Szabályzat szerint robbanásveszélyes osztályba tartozó anyag, kivéve a jövedéki adóról szóló törvény szerinti tüzelő-, fűtőanyag célú gázolaj , LPG és az üzemanyag.

 

Jogszabályok:

210/2009. (IX.29.) Korm. rendelet a kereskedelmi tevékenységek végzésének feltételeiről

531/2017. (XII. 29.) Korm. rendelet az egyes közérdeken alapuló kényszerítő indok alapján eljáró szakhatóságok kijelöléséről

2005. évi CLXIV. törvény a kereskedelemről

Az elektronikus ügyintézés és a bizalmi szolgáltatások általános szabályairól szóló 2015. évi CCXXII. törvény, valamint az elektronikus ügyintézés részletszabályairól szóló 451/2016. (XII. 19.) Korm. rendelet kötelezővé tette a gazdálkodó szervezetek, valamint az elektronikus ügyintézést biztosító szerv ügyfelei számára az elektronikus kapcsolattartást.

A polgári perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény 7.§ (1) bekezdés 6. pontja szerint gazdálkodó szervezetnek minősül: „a gazdasági társaság, az európai részvénytársaság, az egyesülés, az európai gazdasági egyesülés, az európai területi társulás, a szövetkezet, a lakásszövetkezet, az európai szövetkezet, a vízgazdálkodási társulat, az erdőbirtokossági társulat, a külföldi székhelyű vállalat magyarországi fióktelepe, az állami vállalat, az egyéb állami gazdálkodó szerv, az egyes jogi személyek vállalata, a közös vállalat, a végrehajtói iroda, a közjegyzői iroda, az ügyvédi iroda, a szabadalmi ügyvivői iroda, az önkéntes kölcsönös biztosító pénztár, a magánnyugdíjpénztár, az egyéni cég, továbbá az egyéni vállalkozó (…) az egyesület, a köztestület, valamint az alapítvány”.

Önkormányzatunk a hatályos jogszabályi előírásoknak eleget téve az elektronikus úton történő kapcsolattartás esetén kizárólag cégkapun keresztül érintkezik az fenti előírások szerinti gazdálkodó szervezetekkel.

 

Az ügyfélfogadás előzetes telefonos időpont egyeztetés alapján történik.

Ipari és Kereskedelmi Osztály

Telefon: +36-1-872-7412; +36-1-872-7413 
E-mail: hivatal@belvaros-lipotvaros.hu
Helyszín: 1051 Budapest, Erzsébet tér 4.

 

 

Papír alapon benyújtható űrlap: Működési engedély iránti kérelem (pdf)

Elektronikus űrlap: Működési engedély iránti kérelem