Mátyus Bálint

Egyéni kéviselő | 6. Választókerület | Fidesz-KDNP

Az első demokratikus önkormányzati választás napján születettem 1990-ben. A kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban végeztem középfokú tanulmányaimat, majd a Budapesti Corvinus Egyetemen szereztem gazdaságinformatikus mesterdiplomát. Jelenleg doktorjelöltként veszek részt az egyetem munkájában, kutatási területem a tudásmegosztáson alapuló hálózatok motivációinak vizsgálata.

Képviselőként közvetlen kapcsolatot tartok körzetem lakosaival, segítséget nyújtok a legkülönfélébb problémák megoldásában. Egyéni körzetemhez 65 társasház tartozik, amelyek közgyűlésein rendszerint részt veszek, hogy közvetlenül tájékozódjak a helyi ügyekkel és igényekkel kapcsolatban. Emellett képviselem a kerületben élők érdekeit mind a bizottságokban, mind a pályázatokon. A Belvárosi Kábítószerügyi Egyeztető Fórum alapító elnökeként, a prevenció jegyében számos rendezvényt szerveztem, elsősorban az általános és középiskolás diákok részére.

Kiemelt feladatomnak tekintem kerületünk még élhetőbbé tételét és szépségének megőrzését. Küldetésemnek érzem az itt élők nyugalmának védelmét és biztonságérzetének növelését, mely érdekében rendszeresen kezdeményezek fogadóórákat és társadalmi egyeztetéseket. 2019-től közbiztonsági tanácsnokként állok az V. kerületi polgárok szolgálatában, hogy még hatékonyabban tudjunk közösen fellépni közösségünkért.

Önkormányzati képviselőként fontosnak tartom, hogy a helyi közösségek problémáinak megoldása ne akadjon el a bürokrácia útvesztőiben, az önkormányzat problémamegoldó szervezet legyen, én pedig feladatomból adódóan hatékony kapocs a hivatal és a választópolgárok között.


Elérhetőség

Telefon 872-72-49
E-mail cím matyus.balint@belvaros-lipotvaros.hu

Fogadóóra

Előzetes egyeztetés alapján a Cukor utcai Fidesz Irodában.

Bizottságok

Jogi, Ügyrendi és Közbeszerzési Bizottság Elnökhelyettes
Városfejlesztési, Műemlékvédelmi és Környezetvédelmi Bizottság Tag
Pénzügyi Bizottság Elnökhelyettes
Emberi Jogi, Nemzetiségi, Egyházügyi és Kulturális Bizottság Tag