Énlaka (Románia)

A feljegyzések szerint, a kicsi székelyföldi falu neve a „Jandalaka” településnévből rövidült. A legenda azonban másképpen tudja. E szerint a környéket egykor fiai között felosztó apa, miután kiadta a jussát mindenkinek, körbemutatott: „Itt pedig én lakom!” – így lett a hely neve Énlaka.

Római kori alapokon létrejött településszerkezete a középkor óta lényegében változatlan. A lakóházak körül máig megmaradtak a hagyományos építmények: kapu, csűrös pajta, szénatároló, sütő, fásszín. Az énlakai unitárius templom 1668-ban festett kazettás mennyezetén olvasható a Székelyföld legrégibb megmaradt rovásírásos felirata.

Belváros-Lipótváros 1996-ban elindított Énlaka Értékvédő Programja 1999-re bővült  minden területre kiterjedő testvérvárosi kapcsolattá. Ennek eredményeképpen sikerült helyreállítani és azóta fenntartani a hagyományosan értékes faluképet.

 

A Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. támogatásával az ingyenes Énlaki Regejáró napok